|
117 éve született Rákosi pajtás
1952 március 9-re lázasan készült egy csonka ország. 60-ik születésnapját ünnepelte az adai születése(Osztrák-Magyar Monarchia) Rákosi Mátyás. Nehéz ma felfogni, hogy miért szerették annyira őt az 50-es évekbe. Ennek megértéséhez vissza kell mennünk az időbe kicsit. A királyi Magyarországban az újvidekén majd a dalmát tengerpartot is megjárt Mátyás gyerekkora viszontagságos volt. Nélkülözés jellemezte, de a szülők erős támogatása révén sikerült elkerülni a soproni elemi iskolába, amit el is végzett. A családra nagy hatással volt az 1848as Szabadságharc az osztrák rémuralom alól, ezért nem szívesen tanulta a német nyelvet. Kitűnő tanuló volt, ez a szegedi főreáliskola végzett jeles eredményén is jól látszik. Ezt követően a tandíjas Műszaki Egyetemre iratkozott volna be, de nem tudta volna fizetni a magas tandíjat, így a nagy álma, hogy vegyész legyen elúszott. A Keleti Akadémián is volt tandíj, de az még sikerült kigazdálkodni, kapcsolatba lépett a Galilei Körrel, amit az első világháború kitörése után háborúellenessége miatt betiltottak. Pesti tanulmányai alatt részt vett a baloldali mozgalmakba is, a körbe végzett munka is túlmutatott már a szociáldemokrácián. Tüntetéseken vett részt, ahol egy alkalommal sikerült rothadt paradicsommal megdobálni Tisza István grófot is, olvashatjuk a visszaemlékezéseibe. A Monarchiába nem sok munkalehetőség volt, ha az embernek nem voltak meg a kapcsolatai, ezért Londonba, Hamburgba utazott az Akadémia elvégzése után, ahol megismerkedett a haladó mozgalmak pártjaival és elragadtatta, hogy ott milyen erősek ezek a pártok, rengeteg magyar emigráns élt már akkor is külhonba. Mátyás ekkor már sokadik nyelvként tanulta meg az angolt. Élete végére 9 nyelven beszélt folyékonyan. Magyaroszágra való visszatérését követően besorozták és a Kárpátaljai Front-ra küldték, addigra szülőföldjét elfoglalták a jugoszlávok.Hamar hadifogságba került, A csitai magyar hadifogolytáborba tanult meg oroszul valamilyen szinten, ahol is érte őt a Nagy Október Szocialista Forradalom. Zűrzavarba sikerült Moszkvába jutnia, ahol a magyar haladó emigránsok vezetője Kun Béla volt. Háborút lezáró békeként hazaterő magyar hadifoglyok már a bolsevizmus ideológiája alatt álltak. Nem kényszerítette őket senki erre, nem is vettek részt ideológia agymosáson. Saját szemükkel vették észre, hogy a cári Orosz Birodalom hasonló cipőbe jár, mint a Monarchia. Ugyanazok a kínok gyötrik a munkásságot és parasztságot. Mint reális alternatívát vitték haza a kommunizmus ideológiáját. Rákosi Mátyás hazaérkezése utána már forradalmi hangulat volt, de az ország szétesése már kialakulóban volt. A csehek nem szálítottak élelmiszert a magyaroknak, az osztrákok nem adtak ruhához való szöveteket anyagokat. Szerbek francia hatásra már függetlennek tartották magukat. A felvidéki szlovákság jelentéktelen mértéke ilyenkor még nem volt mérvadó, de Szekélyföld elszakadása nem volt evidens. Az őszirózsás forradalom nem hozott sikert a magyar történelembe és a kommunisták üldözése se hozta meg a várt sikert, sőt hatalmas tüntetések után a szociáldemokrata kormány engedett és közös kormányzást akart a bebörtöntözött kommunista aktívával. Kommunisták Magyarorzsági Pártja 1918as novemberi megalakulásakor nem volt ott Rákosi. A szociáldemokratákkal való közös kormányzás nem volt jó ötlet, de a bebörtönzött vezetőlnek nem volt világos képük a magyar helyzetről. A munkásság döntően a kommunistákat támogatták. A szociáldemokrata mai köpönyegforgatása ma se mellékes, ahogy akkor ma se tudnak válságot kezelni. A Tanácsköztársaság idején Rákosi a volt hadifoglyok között propagálta a munkáshatalmat, nagyon jó szónok volt és érvelésé is eredményes volt. Rengeteg helyi szervzet megalakulásánál volt jelen. Eredményes harcott vívott az oppurtunista megalakuvással szemben. Kun Bélával nem volt felhőtlen a viszonya, nem egyformán látták a világot, de a Kereskedelmi Minisztériumba kapott megbízatást Mátyás. Rákosi nem akarta, hogy egyesüljön a két párt, és ennek hangot is adott. Szavai süket fülekre találtak, és az egyesülés után többsége kerültek a szociáldemokraták. Rákosi megbízatása is megváltozott Salgótarjánba küldték, mint a KMP megbízottját, hogy a cseh előrevonulást megfékezzék. A város megvédésébe katonai tapasztalata sokat segített, olyanannyira, hogy Stromfeld Aurál jobbkeze lett a felvidéki hadjáratba, ahol nagy sikereket értek. A lengyel határig visszafoglalták 3/4be részbe a Felvidéket, aztán Kárpátaljára küldték. A két Tanácsköztársaság a szovjet és magyar között elhúzódó frontvonal miatt Kárpátalja megtartása csak idő kérdése volt. A Szlovák Tanácsköztársaság után a Bajor is megalakult. Francia csapatok indultak időközbe a Szovjet Oroszország ellen, amibe készségesen segítettek a románok, így átadták erdélyt. A Magyar Tanácsköztársaság bukásá elősegítette a Szovjetunió létrejöttét. Segítettünk feltartani a fehérek seregét, reális alternativát mutattunk Nyugat- Európának. Ha mindenféle jegyzékek hatására nem mondunk le önként a magyar területekről, akkor még ma is a régi határaink lennének. A kormány lemondása utána behatolt a szerb, román és cseh hadsereg egészen Pestig. Ezután emigrációba kényszerült Mátyás, majd a horty rendszer börtönöibe töltött bő 10 évet, majd a halálbüntetés elől, a Szovjetunóval való alku mentette meg. Rákosit a '48as zászlókra cserélték el. Sztálini Szovjetunió meglepte Rákosit, és nem is tudott teljesen azonosulini vele. Propaganda tevékenysége is korlátozva volt. A magyar emigránsok által vezetett moszkvai Petőfi rádiót aktívan szerkesztette. Az 1848-as forradalomról szóló beszédét le is tiltották. Rákosi igazi hazafi volt, harcolt a magyar területékért és példaképként a 1848as magyar forradalom hőseit tartotta számon, Kossuthot, Széchényit. Későbbi tevékenységét is ez határozta meg. 1945ös visszatérése idején nem volt kérdés ki vezeti az ujjáalakuló kommunista pártot. Tildy kormányba külügyi részt vállalta. Tárgyalt Wasightonba is a Marsall segély elutasítása kapcsán. Sztálinnal már ezzel is kihúzta a gyufát, zsidó származása kifejezetten ellenszenvesség tette. Az első választáson, azért nyerhetett, mert a magyar nép tudta, és becsülte eddigi munkásságát, nehéz és sok megpróbáltatással teli életét. Tudták, hogy ő mindig is védte a magyarságot. Ellentétben Hortyval, aki ideje alatt nyomorgott a magyar nép, 10 éves rémuralma alatt 1 millióan vándoroltak el az országból, simán átengedte az országot a németeknek. Rákosi Mátyás foglalta vissza a Felvidéket és Kárpátalja egy részét. Ezek tények, amik megértetik, hogy miért szavaztak rá az emberek. Mátyás nem hazug jelszavakkal kampányolt, bátran vállalta előző életét. A koalíció a szociáldemokratákkal azért lehetett csak tiszavirág életű, mivel a Tanácsköztársaság bukását az alattomos szocdem aknamunka ásta alá. Az egyesítés után, hasonlóan mint 1919 megvolt a pártnak a mag Böhm-jei. Rendkívül kártékony jobboldali szociáldemokrata, reakciós mivoltuk miatt nem kerülhették el sorsukat, a magyar nép megvetését. Az akkori uralkodó jobboldal teli volt horty utolsó bérenceivel, akik nem csak a kommunistákat nem akarták hatalmon, de el se akartak indítani az országot a szocializmus fele, együttműküdve a kisgazdákkal probálták aláásni az ország morálját és visszataszítani az országot a háború előtti nyomorba és kilátástalanságába. Rákosi Mátyás folyamatosan teremtett, alkotott. Azok a bizonyos '50es évek alatt bizony gyakorlatilag minden ujjáépült, nemcsak fel, hanem teljesen új üzemek, gyárak létesültek. Amiket mind a mai napig fillereké kiárulnak. Az nehézipar, a textilipar ekkot voltak a csucson és a mezőgazdaság kollektivizálása is elindult, bár a kulákok nagy része nem értette meg a jelentőségét, és induvidalista módon kezelte a kérdést, így a háborút nehezen kiheverő országot az önös érdekekkel akartak hátráltatni. A korra jellemzően a fejledős szó a leghatásosabb. A lakóépületek 100 ezrei újultak meg vagy épültek fel. Munkanélküliség egyre kisebb lett, a párt egyre erősebb és egyre népszerűbb lett. Egyedüli minta a hatalmas Szovjetúnió volt akkoriban még csak, így ennek alapján sok dolgot átvettünk a szocialista építőmunkába is. Az 50es évek személyi kultusza nem nevezhető egyedi esetnek a magyar kulturába. Hortynak is jellemzően mindenhol kint volt a portréja és nem lehetett csak cenzárézott cikkekben olvasni róla. A történelembe voltak még dúrvább személyi kultuszok. Jézusé a mai napig tombol és utat tör a klerikális reakció fel. Jézusimádat minden csúcsot megdönt, pedig köztudott a keresztes hadjárat véres mivolta, és a keresztény egyház nácikat támogató politikája. Romboló hatása ma is erződik. Az államhatalom megszerzése volt a célja az 50es években is. Ezen időszakban kezdődött el az egyház ellen felléptett politikai integráció. Ellenpólusként lépett fel az akkori klerikális reakció ellen, szerencsés sikerrel.
Az a bizonyos 60-ik születésnap. Előzménye volt Sztálin elvtárs 70-ik születésnapja. Sokat köszönhetünk a Szovjetuniónak az újjáépített országért. Hála jeléül kapta a 70es számot az első Trolibuszjárat Budapesten a Sztálin szoborhoz vezető úton. Rengeteg tér és utca kapta felszabadítónk nevét. Míg kishazánkba Rákosi Mátyás "csak" egy gyárat és egy kultúrházat neveztek el. Manapság túlzásokba esnek a kultusz nagyságáról. De valljuk be őszintén, miféle kultuszról beszélhetünk, olyan világba, ahol nem volt igazi média. A falusi emberek mit sem tudtak erről, nem is érzékelték a problémát. Sokan a Sztálin szoborról se tudtak, csak már mikor ledöntötték. Ennek tudatában, ma sokkal nagyobb személyi kultuszok vannak az országban, egyes politikai vezetők körében, mint Rákosi pajtásról. Megérdemelt volt, hogy megünnepelték a születésnapját, hiszen addigra életútja és modernkori munkássága is adta ezt a kis meglepetést. Munkaversenyek előzték meg március 9-ét. Az egész ország lázba égett. Tszek, nagyvállalatok mind ajándékkal kedveskedtek, lepték meg Rákosi pajtást. Maga az ünnepséget csupán néhány fő szervezte, rendkivüli sikerrel. Az Állami Operház nagytermében került sor rá. Magát a műsort nem részletezném, de a végén sor kerülő népi rigmus a mai napig ismert és közkedvelt maradt. Az 1952es év hangulatáról a következő videó adhat némi reális képet:
|
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!